„Ha megkérdezné tőlem bárki, melyik volt a legszebb emberi pillanat, melyet látni volt szerencsém, azt mondanám; valószínűleg az, amikor egy ember gyermekben élő tiszteletet figyeltem meg. A gyermek apja átlényegült, ezért a földbe gödröt ástak és oda tették az addig mozgó, ám hirtelen mozdulatlanná vált testet. A gyermek sokáig csak állt a betemetett gödör felett, s én figyeltem őt. Azon tanakodtam, ő is mozdulatlan akar-e lenni, mint az apja? (…) Sokat töprengtem ezen a jeleneten, s arra jutottam; az ember valószínűleg azért született e világra, hogy képes legyen meghaladni önmagát.”

Kováts Róbert második novellás kötetében harminckét tanmesét olvashatunk, melyek éppúgy szívet melengetőek, gondolatébresztőek és az élet ezernyi árnyalatát tárják elénk, akárcsak a szerző regényei. Kötelező olvasmány azoknak, akik szeretik a rövid, ám annál mélységesebb történeteket.